A csoki évszázados, sőt, évezredes találmány

A csoki évszázados, sőt, évezredes találmány.  A kakaófa termését már azelőtt felhasználták különféle gyógyító vagy élvezeti célokra, mielőtt a fehér ember kitalálhatta volna a kakaós kalácsot, a lúdlábtortát, vagy a Nutellát. Még sehol sem dühöngött a demokrácia, amikor az általunk civilizálatlan helyeknek nevezett kakaó-őshazában kakaó-vajjal védekeztek a lesülés ellen, ropogtatták, mint Pesten a szotyit, az aktuális törzsi versenyek mellé, vagy éppen gyógy keveréket készítettek belőle, hogy serkentsék az agy működését.
Mai világunkban ezrével találhatunk csokit bármelyik üzletben, és bármilyen formában. Gombóc Artúr legyen a talpán, aki az összes csokit meg tudja jegyezni.
Amikor Amerikából áthozták, nem is sejtette senki, hogy a kézműves cukrászatokból, ahol hamar átvették a különféle ősi recepteket, mi több, újabb kísérletek után finomabbnál finomabb csodák kerültek a pultokra, a csoki eljut a tömeggyártás sztrádájára, ahol még a kakaó nélküli csokit is nagy sikerrel fogják előállítani. És mivel mindenki számára elérhetővé vált ez az édesség, megfizethető lett és átlagos, ledegradálódott olyan hétköznapi tárggyá, mint a buszjegy, vagy a körömcsipesz. Pedig micsoda titkai vannak! Ha csak azt mondjuk: Belgium, akkor senkinek sem Kóhn bácsi jut az eszébe, aki, miután a nácik elfoglalták Antwerpent és a vallonokat jobbra, a flamandokat balra állították, ő pedig azt kérdezte: És hova álljanak a belgák? Hanem a belga bon-bon csodák, a mennyei ízek és a mesés illat.

Van Pesten egy házaspár, és egy műhely, ahol ajándékok készülnek. Ajándékok saját magunknak, ha nagyon el lennénk keseredve, esetleg ha más lenne elkeseredve, vagy akár ha boldogok vagyunk. Mert a Keserédes műhelyében a nemes alapanyagokon kívül minden egyes darab csoki szeretettel és kézzel készül. Ezért egyedi élmény, annak is, aki csinálja, és annak is, aki megeszi. Ez a kisfilm őket hivatott dícsérni.


korábbi videókhoz
Video ajánló:
Gold Bisztró

288 megjelenés

A jazz és a karaj
Dj Chef

973 megjelenés

Csokigyár

1691 megjelenés

Egy szusszanásnyi kávé- vagy csokoládészünet

Le Whif

Tízből kilenc ember biztos, hogy szereti a csokoládét. Fogyasztjuk desszertként, italként, alapanyagként vagy egyszerűen azért, mert jó. Csokit azonban nem mindenhol ehetünk, hiszen könnyen foltot hagy, ráadásul bármennyire is nem valljuk be, furcsán nézünk azokra, akik az utcán sétálva ezt a táblás finomságot majszolják. A Le Whif használatával vége ezeknek a problémáknak.

A környezetkímélő bulipohár

Mi az, amit egy jól sikerült házibuli után másnap el szeretnél kerülni? Nem, nem a másnaposságra gondolok, bár az sem utolsó szempont. Nálam ez a takarítás és a mosogatás. Valamit mégis csak tenni kell. De mit?

Tovább a korábbi cikkekhez